P9400-2 kukorica_02

50 év a Pioneer-al

november 14, 2018 4:36 du. Közzétette

A 3965 AMTC-től a P9415-ig, 50 év a Pioneer-al.

Beszélgetés Bak Ferenc, növénytermesztővel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

GyG: Először is szeretném megköszönni, hogy nyugdíjas éveidben is kapható vagy egy ilyen beszélgetésre.

Bak Ferenc: Aktívan élek nyugdíjasként. Jövőre is elvállaltam a Kun-Farm Kft. kísérleteinek koordinálását, és folyamatosan figyelem a betakarítási eredményeket. Szóval még mindig naprakész vagyok.

GyG: Nem is vártam mást Tőled. Emlékszel még mikor találkoztál először a Pioneer névvel?

Bak Ferenc: Még az iskolában láttam egy táblát 1969-ben, amire fel volt írva. A hangzása alapján olasz cégnek gondoltam, és arra is emlékszem, hogy nem értettem minek hozzánk olasz nemesítésű kukorica, mikor rosszabbak mint a magyarok.

GyG: Ezek szerint jóval korábbra nyúlik az ismeretséged a hibridjeinkkel, mint a Pioneer Hi-bred Magyarország Kft. 1993-as megalapítása?

Bak Ferenc: Ó persze! Az 1970-es években már a Kiskun MgTSZ-ben dolgoztam, agronómusként. A feladataim közé tartozott takarmánnyal ellátni az állattenyésztést. A KSZE szállította az input anyagokat, és náluk már ekkor is voltak Pioneer hibridek. Az első, amire emlékszem a 3965 AMTC nevű, 270-es FAO számú silóhibrid. Egészen magas, piros szemű kukoricaként emlékszem rá, ami jó években akár 22 soros csövet tudott nevelni.

GyG: Itt álljunk meg egy percre! Manapság már szemesként sem nagyon termelünk FAO 200-as kukoricát. Ti hogy használtátok silónak?

Bak Ferenc: Akkoriban minden sokkal több szervezést igényelt. Ma, ha kimegy két Jaguár, 3 nap alatt levágják a fél határt. Mi 6 héten keresztül silóztunk, így szét kellett húznunk a tenyészidőszakot. FAO 200-asokkal kezdtük és 500-asokkal fejeztük be, azért, hogy jó minőségű szilázst tudjunk biztosítani. Már a vetéskor meg kellett tervezni a silózás pontos menetrendjét.

GyG: Így már érthető. A 70-es évek után milyen emlékeid vannak a Pioneer-ról?

Bak Ferenc: Kifejezetten jók. A 80-as években 3967-est használtuk, aztán jött a 90-es években a Florencia és a Coralba, majd később Resedát és Riberát is sokat termeltünk. Ezek mind kiemelkedő hibridek voltak.

bak_ferenc_2

GyG: Már akkor is kísérletek alapján választottátok ki a megfelelő hibrideket?

Bak Ferenc: 2006-ban állítottam be az első kísérleti soromat. Előtte nem volt ennyire nehéz eligazodni a hibridek között. A 90-es években a Pioneer hibridek uralták a piacot, tudtuk, hogy rosszat nem tudunk választani. Akkoriban még 50 kg-os zsákokban hozták a vetőmagot, és a magmérettől függően kaptunk hozzá utasítást, hogy állítsuk be a vetőgépet. Aztán jöttek a többiek, nekik is voltak jó kukoricáik, és egyre nagyobb szükségét éreztem, hogy a saját szememmel lássam, hogy szerepelnek a mi termelési körülményeink között.

GyG: Az elmúlt években a saját szememmel is láttam, mennyire komolyan veszed ezt.

Bak Ferenc: Igen, a leghosszabb kukorica kísérleti sor, amit beállítottam 124 szemes, és 36 siló hibridet tartalmazott. De 2010 után jöttem bele igazán. Állást vállaltam a Kun-farm Kft-nél, és itt már a kukorica mellett napraforgóval, őszi búzával, majd később repcével és hibridbúzával folytattunk kísérleteket. Volt olyan év, hogy 400 kísérleti parcellát állítottunk be.

GyG: Gondolom, voltak olyan tapasztalatok a kísérletek során, amit a termelésben is tudtál kamatoztatni.

Bak Ferenc: Természetesen voltak ilyenek. Az egyik legemlékezetesebb pont a Pioneer-hoz kapcsolódik. A régi munkahelyemen engem meggyőzött az N01 teljesítménye, és üzemi körülmények között is sokat termeltem. Amikor átkerültem a Kun-farmhoz, ragaszkodtam ehhez a hibridhez, pedig addig ők az Y12-őt preferálták. Az idő engem igazolt, és az N01 hosszú ideig az egyik legnagyobb termesztett kukorica lett a cégben. Egészen addig, amíg pár éve a P9241 fel nem keltette a figyelmemet a 14 t/ha-os termésével. Ekkor váltottam, és a nyugdíjba vonulásomig ezzel a hibriddel dolgoztam.

GyG: Mit gondolsz a jövő kukoricáiról?

Bak Ferenc: Nagyon nehéz már kimagasló kukoricát találni. Egyrészt óriási a kínálat, amiben könnyen elveszhet az ember, másrészt az időjárás és a termelési körülmények sokkal inkább befolyásolják a termésmennyiséget, mint a maga hibrid. Az idei évet kiugrónak látom, amit nagyon nehéz lesz megismételni, de majd meglátjuk, mit hoz az élet. Két éve is azt mondtam, hogy azt nem egyhamar fogjuk elérni, és tessék, még jobb is az idei termés.

GyG: Az idei évet jobbnak ítéled meg mint 2016-ot?

Bak Ferenc: A kukorica szempontjából mindenképp. Nálunk, Kiskunlacháza térségében, mind üzemi, mind kísérleti körülmények között jobb eredményeket értünk el. Elég csak a Pioneer sorra ránézni. Például a P9415 eredménye ami meghaladta a 15 t/ha-t elég impozánsnak tűnik, de az egész sor átlaga is túl van a 13 tonnás termésszinten.

GyG: Eddig csak a kukoricáról beszélgettünk, pedig kísérleteztek napraforgóval és repcével is. Ezeknél a növényeknél milyennek látod a Pioneer hibridek teljesítményét?

Bak Ferenc: A Kun-farmnál egyértelműen a napraforgó a fő olajos növény. A piacra kerülésük óta vetünk Pioneer Express toleráns hibrideket. Most is az üzemi terület egyharmada LE25 volt, ami véleményem szerint még mindig az egyik legjobb a piacon. De én meg voltam elégedve a többi anyagotokkal is. Hogy mást ne mondjak, régebben a J04-gyel, pár éve pedig az LE113-mal szerepeltem a Pioneer katalógusban. Mindkettő kiemelkedő eredményt nyújtott a kísérleti sorokban, és üzemi körülmények között is.

GyG: Valóban így történt, én is emlékszem rá. Mit gondolsz a Pioneer repcékről?

Bak Ferenc: A repce nálunk egy érdekes kérdés. A kísérleti sorokban felfigyeltem a hibridjeitekre, nagyon jó agronómiai tulajdonságokkal rendelkeznek, és termőképességben is a jobbak között vannak. Üzemi körülmények között azonban sosem próbáltam őket, mert évek óta az a tendencia nálunk, hogy a 65-70-es létszámú fajtasorhoz több kísérleti vetőmagot kapunk, mint az összes repce területünk, így nem kell vásárolnunk.

GyG: Részemről köszönöm szépen a beszélgetést. Van még esetleg valami, ami eszedbe jut a Pioneer-ral kapcsolatban?

Bak Ferenc: Rengeteg sztori kavarog még a fejemben, sokáig tudnám mesélni, de most már mennem kell. Otthon szeretnék lenni, mire az unokám hazaér az iskolából. Egy másik alkalommal szívesen folytatom.

GyG: Biztosan lesz még rá alkalom, hiszen jövőre is találkozunk a kísérleteknél. Még egyszer köszönöm!

Gyapay Gábor
Pioneer területi agronómus
4MKT
Kiskunlacháza,
2018. október 9.

Kategória:

Írta: admin

Hozzászólás zárolva.