2017. augusztus-szeptember

Magyarország egyik legnagyobb P64LE25 termelője

Beszélgetés Tátrai Ádámmal, a cégcsoport növénytermesztési ágazatvezetőjével

A Balatonfőkajári MG. Zrt. cégcsoportja Magyarország egyik legnagyobb P64LE25 hibridnapraforgó termelője. A cégcsoport Fejér, Somogy és Veszprém megyékben közel 1000 hektáron legnagyobb részben DuPontTM ExpressSun® tulajdonságát hordozó napraforgót termel. A technológia szabadsága és megbízhatósága, illetve a P64LE25 hibrid DuPontTM EXPRESS® herbicid toleranciája és sebezhetetlensége olyan kombinációt alkot, mely a különböző földrajzi elhelyezkedésű és klímájú területeken egyedülálló biztonsággal a legnagyobb realizálható bevételt teremtheti meg.

Tátrai Ádámmal beszélgettünk, a cégcsoport növénytermesztési ágazat- vezetőjével, aki a következő infomációkat osztotta meg a gazdálkodásával kapcsolatban.

A cégcsoport közel 10000 hektáron gazdálkodik a legkülönfélébb területen Somogy megyétől egészen Bakonyig. A területek heterogenitását jól mutatja, hogy 12 aranykoronától a 40 aranykoronáig terjedő területeken folyik a termelés. Évről-évre 1000-1200 hektáron a napraforgó. A területi megoszlás szerint Veszprém megyében 650, Fejér megyében 250, Somogy megyében 100 hektáron van napraforgó vetve. A többi területen kukorica, repce, őszi búza, őszi árpa és cukorrépa kap helyet a vetésforgóban. A cég termésátlaga – a kiegyenlítetlen területek ellenére is -, igen magas. Mindez a profi csapatnak és lelkiismeretes vezetőségnek köszönhető. Évjárattól függően, az üzemi átlag őszi búzában 5,5-7 t/ha, őszi árpa 5-6 t/ha, napraforgó 2,5-3,5 t/ha, repce 2,5-3 t/ha, kukorica esetében pedig eléri a 6-10 t/ha szintet.

A területet 300 lóerős John Deere erőgépekkel művelik és Claas Lexion kombájnokkal történik az aratás. A kombájnokon NAS adapterek végzik a munkát. A vetőgép szintén John Deere, mellyel a napraforgó vetését a lehető legkorábban, március utolsó hetében megkezdik.

A területek, a tápanyag utánpótlási javaslatok alapján, ősszel megkapják a foszfor és a kálium hatóanyagokat MAP és Kálisó formában. Ősszel forgatás nélküli technológiában, nehézkultivátorral 30-35 centiméter mélyen történik a beavatkozás. Tavasszal 200 kg/ha mennyiségben 27%-os nitrogén műtrágya kijuttatás történik, majd kompaktorral vagy kombinátorral 7-8 centiméter mélyen bedolgozzák a talajba.

A P64LE25 hibrid kiváló csírázásának köszönhetően március utolsó hetében 55000 kaszat/ha termőtőszámmal megkezdődik a vetés. A DuPontTM ExpressSun® technológia rugalmasságának köszönhetően, a gyomosodás mértékétől függően szárazabb, elhúzódó gyomkelés esetén osztott 2×22,5 gr/ha DuPontTM EXPRESS® herbicid, illetve csapadékosabb időjárási helyzetben egyszerre 45 gr/ha adagban történik a gyomirtás.

A DuPontTM ExpressSun® technológia óriási előnye, hogy a szelektív egyszikűirtókkal tankkombinációban is kijuttatható. Ez megkönnyíti a növényvédelmi munkák szervezését, mely tovább javítja a költség-hatékonyságot.  A P64LE25 hibrid megbízhatóságát jól mutatja, hogy gombaölőszeres kezelést évek óta nem hajtanak végre a területen.

A P64LE25 hibrid a vegetációban végig stabil és töretlen. A hibrid korán vethető, melynek köszönhetően, állományszárítást csak csapadékos időben végeznek. Ideális évjárat esetén – még a csapadékos időjárás beáltal előtt -, augusztus végén vagy szeptember elején fejezik be az aratást.

Óvári Márton
Kelet- Veszprém megye
30/2831-243
ovari.marton@vetomag.info

Termelő vélemény

PT248 -Deák Richárd véleménye

“Évről évre közel 300 hektár repcét vetünk, melyben komoly mennyiséggel képviselteti magát a Pioneer genetika. Sok kedvencem volt már köztük, de ilyen életerővel rendelkező egészségtől kicsattanó hibriddel, mint a PT248 még nem találkoztam. Az extrém időjárási viszonyok ellenére egységes, egészséges és sokat ígérő az állomány.”

Deák Richárd
Termelési igazgató
„Határőr” Mg. Zrt., Babócsa

 

PX111CL –  Bene Péter véleménye

“ Gazdaságunkban a Pioneer MAXIMUS® hibridrepcéit több, mint 10 éve termesztjük. Vetésterületünkön 100%-ban a PX111CL repcét használjuk. Terméseredményeink évjárattól függően 3-4 t/ha közöttiek. Amióta a Pioneer MAXIMUS® hibridrepcéit termesztem, gyakorlatilag nincs megdőlés az állományban, ami összefüggésben van a hibrid rendkívül jó állóképességével. Betakarításkor időt és pénzt is megtakaríthatunk azáltal, hogy minimális a cséplési veszteség, ugyanakkor könnyebb és gyorsabb az aratás. A hibrid tudása a Clearfield® gyomirtási technológiával válik teljessé, mellyel már az őszi időszakban megszüntethetjük a nehezen irtható gyomok okozta problémákat.”

 

Bene Péter
Karcag

https://www.pioneer.com/web/site/hungary/products/canola/

Silókukorica termesztés

A Silókukorica termesztés főbb szempontjai a Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.-ben

A tejelő szarvasmarha ágazat számára a silózott kukoricából előállított takarmány meghatározó jelentőségű, hiszen a mai korszerű oltóanyagok segítségével magas beltartalmi értékekkel, nagy mennyiségben, és jó minőségben állítható elő.

A Pusztaszabolcsi Agrár Zrt. tejelő szarvasmarha telepén 700 db fejős tehén valamint szaporulata él. Takarmányozásukban fontos szerepet játszik a silókukorica takarmány. A napokban folyó siló betakarítás apropóján beszélgettünk Sztupa Gergely növénytermesztési ágazatvezetővel.

Gergely! Mondanál néhány szót a gazdaságotokról és az ott folyó silókészítési technológiáról?

Gazdaságunk Pusztaszabolcs térségében helyezkedik el, Fejér Megye közép-keleti részén, a Mezőföld legészakibb területén. A mintegy 1000 ha-os gazdaságunkból kb. 250-300 ha-t integrációban művelünk.

Tejelő szarvasmarha telepünkön 900 db számosállatról kell gondoskodnunk. Szemléletünk, hogy a növénytermesztésünket abszolút az állattenyésztési ágazat alá rendeljük. Ez immáron 10 éve így, és csakis így működik jól.

Takarmánykukorica termesztésünk 300 ha-on folyik, melyből 150 ha silókukorica, és 150 ha szemes kukorica van.

A sok-sok év tapasztalata alapján ez a hektár mennyiség már biztosítani tudja évjáratoktól függetlenül a kb. 5000t silótakarmányt ehhez az állatlétszámhoz. A tavalyi évben (2016) e mennyiség fölé sikerült menni, amely segítségünkre lesz az idei évben az ismert időjárási anomáliák miatt.

Mik a silóhibridek kiválasztásának főbb szempontjai és melyik PIONEER hibridekkel dolgoztok?

A siló kukorica hibridek választásánál a FAO 500-as éréscsoportú hibridek kerülnek abszolút előtérbe, mivel az igazi nagy volument adó nagy „sárga energiájú” hibridek ebből a tenyészidőből kerülnek ki. A PIONEER ebben a tenyészidőben igazán erős portfólióval rendelkezik.

Vetésidő szempontjából április 15.-e körül kezdjük a kukorica vetését silóvetéssel. Elvetünk kb. 50 ha-nyit majd a szemeskukoricát, és kb. 1-1,5 hét múlva a többi silót. Ez nálunk így vált be.

A helyi PIONEER agronómus segítségével 4-5 éve állítunk be az egyik silókukorica táblánkba kísérletet is, így megismerhetjük az új silóhibridek főbb tulajdonságait keléstől a betakarításig, a beltartalmi jellemzőkig (energiahozam/ha) bezárva.

Ezeknek a hibridparcelláknak a területe 0,3 ha/hibrid, amelyek elmondhatom, évről – évre megbízható eredményeket produkálnak.

Magától értetődően e kísérleteket hasonlóan a nagytábláink termesztés technológiájával műveljük, gondolok itt a tápanyagra, tőszámra, gyomirtásra, betakarítási időre.

A betakarított termést 3 db silógödör fogadja, melyek egyenként 2.500-3.000 t befogadóképességgel rendelkeznek.

A PONEER silóhibridek a habitus és az ehhez nagyon kedvezően arányló sárga energia ( csőméret, szem-csutka arány) ami miatt a PIONEER hibridekre esett a választás már hosszú évekkel ezelőtt.

Éppen ezért két hibrid van területünkön, a P0725 FAO 560-as, és a P1535-ös FAO 600-as. A kivetett magmennyiség 78.000 szem/ha, mely a legjobban bevált területeinken. Ennél a tőszámnál a növényhabitus arányai, a szárvastagság, a levéltömeg, és a csőméret abszolút ideális.

Hol tartotok a betakarítással mik a mostani tapasztalatok?

Jelenleg teljes gőzzel folyik a betakarítás, a siló terület 2/3-ánál járunk, tehát még 3-4 nap, és befejezzük a betakarítást. Törekszünk a 30-35%-os szárazanyag tartalomra, ami a kukoricaszemeknél a tejvonal kb.2/3 -ánál van ideális esetben.

A PIONEER silóhibridekre kimondottan jellemző az ún. Juvenil , vagy zöldszáron érő állapot, ami az érési, illetve betakarítási időszakban kedvező körülményt teremt a tömörítésnél a silógödörben a hasznos tejsavtermelő baktériumok munkája számára. Természetesen a kész megerjedt silóból beltartalmi vizsgálatokat végzünk, és ezek eredményei is minden évben visszaigazolják a jó hibridválasztásunkat.

Végül még egy fontos tapasztalat: a PIONEER silóhibrideknél az időjárási anomáliák kevésbé befolyásolják a növényt, így egészséges marad az állomány. A csövet, ami a tápanyagtartalom alapja, a tenyészidő folyamán mindvégig takarja és védi a csuhélevél, ami garancia arra, hogy a takarmány kellő mennyiségű, kiemelkedő beltartalmú, egészséges legyen.

A tejelő szarvasmarha ágazat sikeressége meghatározó a nemrégiben indított és mára már folyamatosan fejlődő új üzletágatok esetében is. Mondanál erről pár szót?

Számunkra annál is inkább nagy fontosságú a tejtermelő ágazatunk eredményessége, mivel pár évvel ezelőtt belefogtunk a PUSZTASZABOLCSI TEJ nevet viselő tejfeldolgozó üzem működtetésébe, ami mára valóban komoly üzletágunkká fejlődött. Ezáltal a tej mennyisége és minősége iránti igény is meghatványozódott. A rendkívül érzékeny tejtermelő szarvasmarha szervezet azonnal visszajelzést ad a takarmány minőségi változásáról, éppen ezért a minőség számunkra elengedhetetlen.

Ezen ágazatunk sikeressége nem kicsi büszkeséggel tölt el bennünket. Természetesen az a célunk, hogy folyamatosan fejlődjünk ezen a téren is, és a termékkínálatunkat bővítsük, új termékekkel, igazi különlegességekkel is megjelenjünk a piacon, a tőlünk megszokott kiváló minőségben.

Sztupa Gergely

Sztupa Gergely
növénytermesztési ágazatvezető,
Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.

Köszönöm a beszélgetést!

Tisztelettel:
Fehér Csaba
Pioneer agronómus
Délkelet-Fejér megye

Nyereményjáték

A DUPONT PIONEER-RAL CSAK NYERHET!

Válaszoljon helyesen a lenti kérdésre, és megnyerheti a képen látható DuPont Pioneer lézermutatós KEYNOTE tollat, érintőképernyős véggel és LED lámpával.

Gratulálunk előző havi nyertesünknek: Tompa László, Tiszakarád