2018. augusztus

A hibridválasztás legfontosabb kérdése

Hogyan érdemes kukorica vetőmagot választani?

A vetőmagválasztásnál az a dilemma, hogy milyen szezon is lesz az előttünk álló? Száraz vagy csapadékos? Ezt ekkor még senki sem tudja. Általában elmondható, hogy a szélsőségek gyakorisága nőtt, azon belül is inkább az aszály és hőstressz az, ami meghatározza hazánk éghajlatát a kukorica termesztés szempontjából. Ezért célszerű olyan hibrideket választani amelyek bizonyítottak minden körülmények között. A nemesítők kísérleti eredményei mellett a gazdálkodóknak tanulmányoznia kell a különböző független kísérletek eredményeit is (NÉBIH, GOSZ-VSZT) és azok a hibridek között választani amelyek ha nem is mindig az elsők, de stabilan ott szerepelnek az első harmadban.

1_1

További fontos szempont a vetőmag választásnál az érésidő. A legmagasabb termés eléréséhez olyan hibridet célszerű választani, amely érésidejével a legjobban kihasználja az adott helyszín hőösszegét. Figyelembe kell venni természetesen az utóvetemény igényét is. Őszi vetésű növények elé FAO300 végénél hosszabb hibriddel kockázatos tervezni.

Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerül a csőegészség kérdése. Olyan hibrideket kell választani, amelyek kevésbé érzékenyek egy esetleges csőfuzárium fertőzésre. Tolnában, Baranyában és a Bácskában ez például fontos szempont lehet különösen a csapadékosabb évjáratokban. A NÉBIH már készít csőegészségre vonatkozó felvételezéseket, ezek az eredmények bárki számára elérhetőek, érdemes átnézni azoknak, akiknél ez problémát jelenthet.

Figyelembe kell venni, hogy Magyarország a kontinentális száraz, olykor arid, ritkán humid éghajlati jellemzőkkel bír. Ezért olyan kukorica hibrideket kell előtérbe helyezni, melyek ilyen körülmények között szerepelnek jobban. Ezért például a Francia vagy egyéb nyugat-európai klímán nemesített hibridek általában nem bírják a hazai klímát. Nagyon fontos tehát a Kárpát-medence viszonyai közötti nemesítés, az olyan hibridek választása melyek eleve itt lettek nemesítve.

1_2

Milyen tendencia várható az új kukorica hibridek terén?

Természetesen egyre jobb és jobb hibridek kerülnek ki a köztermesztésbe. Éves szinten az terméspotenciál átlagos növekedése kb. 150-200kg/ha. Vannak azonban kiugróan jó hibridek, melyek terméspotenciál-növekedése ennél is nagyobb lehet.

  • Az újabb hibridek egyre jobban bírják a magasabb tőszámokat. A termés növekedése nem csak a növények egyedi termésnövekedéséből jön össze, hanem sokkal inkább abból, hogy az új hibridek sűrűbbre vethetőek, mert jobb a stressz tűrőképességük (a magasabb tőszám stressz helyzetet jelent a kukoricának). Az új hibridekkel növelni lehet tehát a hektáronként kivetett magszámot.
  • A csőegészséget tekintve is egyre jobb, toleránsabb hibridek jelennek meg. Ez is a nemesítés egyik fő iránya.
  • Az új hibrideknek jobb lesz továbbá a vízhasznosító képessége. Egységnyi mennyiségű csapadékból nagyobb termést képesek előállítani.

1_3

Mit érdemes termeszteni Magyarországon most és a közeljövőben?

Olyan kukorica hibrideket, melyek megfelelnek a környezeti kihívásoknak. Kimagaslóan szerepelnek mind a csapadékos, mind pedig az aszályos viszonyok között. Olyan hibrideket, amelyek itt a Kárpát-medence száraz kontinentális viszonyai között lettek nemesítve.

Globális nemesítés, helyi adaptáció

1_4

Az Optimum® AQUAmax® hibridekkel a DuPont Pioneer olyan termékeket tud ajánlani a termelőknek, mellyekkel csökkenthető a termelés kockázata és maximalizálható az eredményesség.

Optimum® AQUAmax® megjelölést csak a következő szigorú követelmények teljesítése után kaphat meg egy hibrid:

  • Csapadékhiányos, erősen aszályos körülmények között legalább 5% terméselőny a legjobb Pioneer és versenytárs hibridekkel szemben
  • Normál csapadékellátottság mellett legalább 3% terméselőny a legjobb Pioneer és versenytárs hibridekkel szemben
  • Ezeket a követelményeket két egymást követő évben egyaránt bizonyítani kell.

A legmodernebb nemesítési eljárással, az Integrált Nemesítési Rendszer (AYTTM) alkalmazásával előállított, és száraz körülmények között tesztelt Optimum® AQUAmax® termékek biztos megoldást kínálnak aszályos és normál csapadékos körülmények között is.

Sikeres gazdálkodók

Beszélgetés Lackovics Sándorral, a Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet elnökével

2_1A Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet Magyaratád és 50 km-es vonzáskörzetében közel 180 hektár saját, illetve 800 hektár területen végez teljes körű növénytermesztési szolgáltatást. Az részben szolgáltatott területekkel együtt ez a szám már évenként közel 2000 hektárt tesz ki. A Szövetkezet 86 gazdával és földtulajdonossal áll aktív kapcsolatban.

Jómagam már több mint 30 éve, 1985-től dolgozom itt, 2006 óta vagyok elnök, szövetkezetvezető. Az akkori Pioneer kukorica portfólióból a Reseda volt az első hibrid, amit kipróbáltunk. Azóta töretlen a kapcsolat a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.-vel. Nemcsak vetőmagot vásárolunk a cégtől, hanem kísérleteket is elvégzünk, így mi is első kézből  tapasztaljuk meg, hogy mely hibridek azok, amelyek a legjobb eredményeket hozzák.

Az idei tavasz során zömében Pioneer P0216 Optimum AQUAmax kukorica hibridet vetettünk, mely az elmúlt évek során mind a kisparcellás kísérletekben, mind nagyobb területeket is bizonyított már. Nagy termőképesség, zöld száron érés és kíváló vízleadás jellemzi az „Elefánt”-ot, hála a felnyíló csuhéleveleknek.

A tavalyelőtti csapadékos évben nettó 13,5 tonnát értünk el vele, egyik 15 hektáros táblánk átlagát tekintve. Az idei évben még ennél is jobbra számítok!

A minőségi silókukorica szilázs emészthetőségének javítása Pioneer ‑ CFT oltóanyaggal

Az erjedési folyamat biológiai irányítása.

Mindannyiunk által tudott, hogy a betakarítandó terület mérete, az azon többnyire rövid idő alatt jelentkező nagy termés, a betakarításhoz rendelkezésre álló gépkapacitás és annak minősége, a túlméretezett silódepók, az időjárási kockázat mind-mind olyan technológiai elem, melyeket összhangba kell hozni és ez nem minden esetben sikerül.

Az itt említett technológiai elemek alapvető és gyors megváltoztatása legtöbbször nem áll módunkban. Van azonban egy beavatkozási pont, az erjedésbiológia, ahol a folyamatot pozitív irányba tudjuk elindítani. Minden szilázs-készítés egy természetes konzerválás. A konzerválószer a tejsav, amelyet tejsavbaktériumok állítanak elő a szilázs alapanyag szénhidrátjából. A természet szigorú törvényei szerint még a kukoricaszilázs készítése során is mindhárom tényező minimumban lehet. Jó esetben a szilázs-készítés számára minden rendelkezésre áll, ellenben az optimális “induló” tejsavtermelő baktérium telepformáló egység (CFU) száma természetes körülmények között mindenképpen minimumban marad.

A silókukoricán található természetes mikroorganizmustömegnek csak 1%-a tejsavtermelő baktérium és ennek csupán 8%-a a tejsavas erjedésben generális szerepet játszó Lactobacillus plantarum.

Ahhoz, hogy egy szilázs jól erjedjen, legalább 100.000 élő, növényfajspecikus tejsavtermelő baktérium telepformáló egységre (CFU) van szükség 1 gramm silózandó takarmányon. Természetes körülmények között ennek csupán 1-10%-a áll rendelkezésre.

Az optimális erjedéshez szükséges mikroszervezetet csak oltóanyagokkal lehetséges biztosítani. Az optimális tejsavbaktérium számának biztosítása elvén alapuló erjesztett takarmány beoltását nevezzük az erjedési folyamat biológiai szabályozásának.

3_1

Irányítja az erjedést és az állatok teljesítményének növelését szolgálja.

A PIONEER növényfajspecikus oltóanyagának alkalmazásával biztosított a megfelelő baktérium és annak koncentrációja. A CFT-ben található specifikus Lactobacillus buchneri törzsek Esterase enzimet termelnek, melyek lekapcsolják a rost poliszaharidjait (Cellulóz, Hemicellulóz) a lignin tartóvázról így a bendőbaktériumok gyorsabban megemésztik azokat, növelve a kukoricaszilázs emészthetőségét.

3_2

11CFT „Enzimes” kukoricaszilázs oltóanyag

  • Irányított erjesztési folyamat
  • Gyorsabb pH csökkenés
  • Redukált ammóniatartalom
  • Optimális szerves sav összetétel
  • Jobb étrendi hatás
  • Nagyobb szárazanyag felvétel
  • Jobb emészthetőség
  • Többlet tejtermelés
  • Megőrzi az erjesztett takarmányok értékét, a felmelegedést okozó mikroorganizmusok tevékenységének csökkentése által
  • 3-5% ponttal növeli az NDF (sejtfal) emészthetőségét

Alkalmazása: Kukoricaszilázsokhoz 28% – 42% szárazanyagtartalommal besilózva.