2018. január

Pioneer napraforgó hibridek

Magyarországon évről évre nő az DuPont™ Express® gyomirtási technológia vetésterülete napraforgóban. Ezzel együtt a P64LE25 hibridet is egyre több termelő választja. A Kleffmann  piackutató vállalat adatai szerint 2017-ben 2016 után ismét a P64LE25 került a legnagyobb területen elvetésre és így továbbra hazánk legnépszerűbb napraforgó hibridje. E nagyszerű napraforgó mellett két újabb DuPont™ Express® gyomirtási technológiában termeszthető LO fajtára is szeretnénk felhívni a figyelmet, ezek pedig a P63LE113 és a P64LE99. A magas olajsavas napraforgók tekintetében a fő hangsúly a P64HE118-on van.

A P64LE25 sikerének titka elsősorban az, hogy Európa óceáni partjaitól a Dél-Orosz napraforgó termesztési területekig mindenhol stabilan megállja a helyét, azaz rendkívül jó az alkalmazkodó képessége. Eltérő termőhelyeken, csapadékos vagy aszályos viszonyok között mindenhol számíthatunk magas termőképességére. Termesztésének széles földrajzi lehetőségei között kiemelkedően jól szerepel a hazánkra jellemző időjárási körülményei között, ahol esetenként szárazsággal és gyakran betegségekkel szemben is fel kell vennie a kesztyűt.

A P64LE25 fontosabb tulajdonságai:

  • Korai hibrid, magas termőképességgel és magas olajtartalommal
  • A DuPont™ Express® gyomirtási technológiához ajánlott, igen magas herbicid toleranciával bír
  • Pioneer Protector® szádor és Pioneer Protector® peronoszpóra minősítéssel rendelkezik, azaz:
  1. a napraforgó szádor „E” rasszával szemben rezisztens és a „G” rasszig toleráns
  2. a legújabb peronoszpóra rasszokkal szemben rezisztens (714)

 

Rendkívül magas termőképességét számtalan kísérletben bizonyította, így a Pioneer saját kísérleteiben is minden évben az elsők között végzett (1. ábra).

A P63LE113 termőképessége megegyezik az LE25-tel, de sok esetben még meg is előzi azt. Előnye a koraisága, ugyanis a koraibb virágzásával elkerülheti a legforróbb időszakot. További előnyéhez lehet sorolni az alacsonyabb növényfelépítését. Azoknak a gazdálkodóknak feltétlen ajánljuk, akik a hidastraktoros technológia miatt az alacsonyabb hibrideket keresik. Folytatva a P63LE113 előnyeit, feltétlen meg kell jegyezni rendkívül magas olajtartalmát, mely a legmagasabb a portfóliónkban. Kórtani tulajdonságai megegyeznek az LE25-tel, azaz Pioneer Protector® minősítéssel rendelkezik a peronoszpóra és a szádor ellen is.

A P64LE99 a legkéseibb napraforgónk, így zöld száron érő habitusáról ismert. A kórtani tulajdonságokat egy kalap alá véve az LE99 rendelkezik a legszélesebb spektrumú betegség ellenállóképességgel. Természetesen Protector® minősítéssel rendelkezik a peronoszpóra és szádor ellen is.

1.sz. ábra:
olajtartalom

A magas olajsavas DuPont™ Express® toleráns hibridjeinket tekintve két terméket ajánlunk a napraforgó termesztőknek.

Az idei szezonban került bevezetésre az új HO hibridünk a P64HE133, egyelőre limitált mennyiségben. Eddigi eredményei szerint nagy jövő áll előtte, javasoljuk minden HO termesztőnek kipróbálásra.

A fő hangsúly azonban a P64HE118 hibriden van, stabil, megbízható termőképessége miatt. A HE118 peronoszpóra ellen Pioneer Protektor® minősítéssel rendelkezik, szádor E rasszig pedig rezisztens. Termőképessége kifejezetten magas, olajsav tartalma 91% felett van. A magas olajsav tartalom megőrzéséhez természetesen legalább 100 méter izolációs távolságot kell betartani.

 

Fábián László
Termékmenedzser
Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.

N-LOCK A NAGYOBB TERMÉS ÉRDEKÉBEN

A gyökér zónában tartja a nitrogént a nagyobb termés érdekében

  • Fokozza a nitrogén hasznosulását az intenzív termesztésben
  • Nagyobb termésátlagok
  • Kisebb környezetterhelés
  • Egyszerű kijuttathatóság

A nitrogén műtrágya az egyik legdrágább input anyag a növénytermesztésben.

nlock

A kijuttatott szerves vagy szervetlen trágyának csak 40-70 %-a hasznosul a kultúrnövény által. Jelentős arányban (10-50 %) kerül veszteségként a talajvízbe nitrát (NO3-) formában illetve a légkörbe nitrogén (N2), nitrogén-oxid (NO)és dinitrogén-oxid (N2O) gáz formájában környezetszennyezést okozva. A kulcskérdés, hogy mennyi ideig tudjuk a nitrogént NH4- formában tartani, mivel ez a forma lényegesen stabilabban képes csatlakozni a negatív töltésű talajrészecskékhez (kolloidokhoz), mint a szintén negatív töltésű NO3-.

Az N-Lock hatására a kijuttatott nitrogén hosszabb ideig ammónium formában marad, így csökken a nitrogén veszteség (csökkenti a denitrifikációt és a nitrát kimosódást) és a trágyázás negatív környezeti hatását. Azáltal, hogy a nitrogén felvehető formában marad, növekszik a termés és a minőség.

Kísérleteink igazolták, hogy kukoricában 5-10 %-kal lehet fokozni a termés mennyiségét. A nagyobb értékeket az intenzívebb nitrogén visszapótlás esetén kaphatjuk.

Kukoricában a vetés előtt kell kijuttatni az alaptrágyával az N-Lock-ot. Ha folyékony műtrágyával vagy hígtrágyával együtt történik a kijuttatás, akkor tankkeverékben kijuttatható az N-Lock. Ha szilárd műtrágya kijutttatása történik a vetés előtt (pl. karbamid), akkor a műtrágya kiszórása után az N-Lock-ot 150-300 l/ha lémennyiséggel ki kell permetezni teljes felületre és magágykészítéssel (pl. kombinátorral) 6-8 cm mélységben be kell dolgozni a talajba. Az N-Lock dózisa 2,5 l/ha, tehát függetlenül a kijuttatott nitrogén mennyiségétől ennyit mindig ki kell juttatni.

Kifejezetten javasoljuk az árukukorica mellett siló-, csemege- és vetőmag előállításban. Ezeknél a termelési céloknál különösen nagy a termésnövekedés értéke.

Takarmány kukorica Siló kukorica Csemege kukorica Hibrid kukorica
Termés t/ha Kezeletlen 9,3 26,9 22,5 7,0
Kezelt 10,0 30,2 24,5 8,0
Különbség 0,65 3,3 2,0 1,0
Többlet termés értéke Ft/ha 26.000 33.000 75.000 200.000

Az N-Lock alkalmazása különösen ott javasolt, ahol intenzív nitrogén utánpótlás történik, ahol 100 kg/ha vagy efeletti N hatóanyagot kijuttatnak, az N-Lock felhasználása jövedelmező.

A készítmény keverhető baktérium készítményekkel, azonban töményen nem szabad összekeverni velük, legalább 100 l/ha vízben kell bekeverni mindkét készítményt. Minden esetben keverési próba elvégzése szükséges.

Hatóanyag: 200 g/l nitrapyrin
Formuláció: mikrokapszulázott (CS)
Forgalmazási kategória: III. (szabadforgalmú)
Kiszerelés: 20 l
Felhasználás előtt mindig olvassa el és tartsa be a termékeken található címke utasításait!

 

™ a Dow Chemical Company („Dow”) vagy a Dow leányvállalatának márkaneve

 

Dow Seeds ajánlata – 8H449CLDM

Dow Seeds napraforgó vetőmag ajánlat : 8H449CLDM
Közepes tenyészidejű, magas olajsavas hibrid CL technológiával. Peronoszpóra elleni rezisztenciával rendelkezik.  Minden évjáratban és minden termőhelyen kiemelkedő olajtartalom jellemzi, magas termőképesség mellett. Olajsavtartalma kiemelkedően magas és ezt az értéket stabilan tartja minden helyen és évjáratban.

 olajsavtartalom

Agrotechnikai jellemzők

Korai fejlődésű és szárszilárdságú hibrid. Gyökérerőssége kiváló. Egyöntetű, középmagas állományt képez, egyenletesen és szinkronizáltan virágzik. Közepesen hosszú, törésre nem hajlamos nyakkal rendelkezik. Fejállása megfelelő, közelít a függőlegeshez, pergésre túlérésben sem kell számolni.

Termesztési javaslatok

A növények állóképességének megtartása fontos, a növényállomány optimális kondícióban tartásával és folyamatos ellenőrzéssel fenntartható. A tőszám az adottságoknak megfelelően kerüljön beállításra (átlagosan az 55000 tő/ha megfelelő, ettől eltérni csak a helyi viszonyok miatt lehet indokolt), a vetésidőt pedig az éréscsoportnak megfelelően kell megválasztani. A túl sűrű növényállomány termésdepressziót és a betegségekkel  szembeni ellenállóság csökkenését okozhatja. A talajkímélő technológia (“non tiilage”) alkalmazása esetén növeljük a tőszámot a normál technológiához képest 5-10 %-kal.

Folyamatosan figyeljük a területen megjelenő kártevőket, azok gradációit és szükség esetén védekezzünk az ajánlott rovarölő szerekkel. Gombaölő szeres kezelés javasolt az állomány megóvása érdekében. Optimális esetben elegendő a 8 leveles korban kijuttatott hatóanyag, de erős fertőzés esetén javasolt a másodszori védekezés is.

 

Rácz Béla
Dow AgroSciences Hungary Kft.

Palócföld szívében – interjú

Palócföld szívében – Látogatás Percze Vencelnél a rimóci, Pusztavár Kft. ügyvezető igazgatójánál

percze vence

Magyarország északi régiójában, Nógrád megyében, a Cserhát északi nyúlványai alatt található Rimóc község. Itt tevékenykedik a Pusztavár Kft.
A kft. ügyvezető igazgatóját Percze Vencelt kérdeztem a gazdaságukról, az elmúlt esztendő tapasztalatairól, illetve idei évi terveikről.

Üdvözöllek Vencel! Kérlek, mutasd be a gazdaságotokat és a vetésszerkezetet!

Palócföldön a Cserhát-hegység oldalán és völgyeiben gazdálkodunk Rimóc területén 360 ha-on. Ezen kívül a környékbeli gazdáknak további 160 ha-nyi területen végzünk szolgáltatást. Talajaink átlag AK értéke 17. A hegyoldalak, dombok kötött, barna, savanyú erdőtalajok, völgyeink réti oszlopos, agyagos pillanat talajok. Vetésforgónk kalászosokból, kukoricából, napraforgóból, olajtökből és mustárból áll. Sajnos a vadállomány sűrűsége minden évben óriási problémákat okoz a termelésben.  A kevésbé háborgatott területeken sokszor annyi vad (szarvas, őz, vaddisznó, muflon) él, amit már nem tud eltartani a terület, így évről évre több a vadkár a kultúrnövényeinkben. A vadak miatt többek között már az őszi káposztarepcét sem tudjuk gazdaságosan termelni.

Hogyan értékeled az elmúlt évet annak tükrében, hogy az időjárás sajnos nem fogadta kegyeibe a régiót?

2017-ben összesen 495 mm csapadék esett nálunk. Március elejétől április közepéig összesen 29 mm, még ennél is súlyosabb volt, az a május közepétől június végéig tartó csapadékhiány és hőstressz, ami elsősorban a búza és a kukorica termésében okozott problémát. A napraforgót szerencsére kevésbé viselte meg ez az időszak. Ugyanakkor az előzményeket figyelembe véve – az aszályos év és a jelentős vadkár ellenére – elégedett vagyok a tavalyi évi kukorica termésátlagunkkal, ami 60 hektár átlagában közel 7 tonna lett hektáronként.

Itt jegyezném meg, hogy a P9486-os Optimum® AQUAmax® hibridetek – ahogy mondtad – tényleg méltó utódja lehet az én személyes kedvencemnek a PR37N01-nek, hiszen ebben a nem túl szerencsés évjáratban a legnagyobb termést adta, nem csak az üzemi tábláinkon, hanem a kísérletünkben is.

Apropó! Ha nem csal az emlékezetem, akkor ez volt a 12. év, hogy Pioneer kísérleteket állítottatok be szemes kukoricából és napraforgóból egyaránt. Miben látod ezen kísérleteknek a hasznát?

Nagyon fontos számunkra a kísérleti munka. Igyekszünk nem csak fajta, hanem technológiai kísérleteket is beállítani. Rengeteg tapasztalatot gyűjtünk minden évben a kísérletekből. A saját magunk által kivitelezett kísérleteknél véleményem szerint nincs hasznosabb, ezek az eredmények nagyban hozzájárulnak a megalapozott hibridválasztásunkhoz.

Mik a terveitek kukoricából 2018-ra? Mik azok a szempontok, kritériumok, amik alapján eldöntöd, hogy milyen kukoricákat fogtok vetni?

Kicsit csökken a vetésterületünk a tavalyi évhez képest, nagyjából 50 ha-nyi területen fogunk kukoricát termelni. Idén is – csakúgy, mint az elmúlt 15 évben – Pioneer kukoricákat fogunk választani a teljes területünkre. Számunkra a terméspotenciál és a jó stressztűrő képesség mellett nagyon fontos, hogy a vadak „kevésbé szeressék” a kukoricát, éppen ezért a legfontosabb, hogy a növény jó állóképességgel rendelkezzen, vastag erős szára és gyökérzete legyen, minél magasabban képződjenek a csövek (120 cm), valamint éréskor a csövek csuhélevél borítottsága zárt legyen. Ezen kritériumoknak legjobban a PR37N01-es valamint a két Optimum® AQUAmax® a P9241-es és a P9486-os hibridek felelnek meg a mi vidékünkön. Tehát tavasszal ez a három hibrid kerül elvetésre a kukorica területeinkre.

Napraforgóban mik az elképzelések az idei évben?

A napraforgó területünk nagyjából 60 hektár lesz. Teljesen egyértelmű a helyzet: a P64LE25-ös hibridetek évek óta bizonyít nálunk, nem csak a termésmennyiségével, hanem az olajtartalmával is nagyon elégedettek vagyunk. Hegyoldalakban is tud 3 tonnát teremni, völgyekben takarítottunk már be 4 tonna feletti termésátlagot is – természetesen évjárattól függően. Tavaly 52 hektár átlagában 3,5 tonna volt az LE25-ös termésátlaga. A szélsőséges évjáratokban sem hagyott még cserben. Betegségekkel szembeni toleranciája is kiváló, mióta az LE25-ös napraforgóval dolgozunk csapadékos évben sem tapasztaltam jelentősebb szklerotinia fertőzést. Nagyon nagy előnye a fajtának, hogy még itt az északi régióban is időben beérik és állományszárítás nélkül be tudjuk takarítani, ami jelentős költségmegtakarítást jelent.

Növényvédelemben használjátok az DuPont™ ExpressSun® technológiát?

Vannak olyan területeink, melyek aszattal fertőzöttek, itt egyértelműen megoldást jelent ez a technológia. A napraforgó területeink egyébként minden évben megkapják az alapgyomirtást. Sajnos a területeink nagytöbbségén a napraforgó fő konkurens gyomnövénye a parlagfű, melyet DuPont™ ExpressSun® technológiával elég jól kordában tudunk tartani. Ha nincs megfelelő mennyiségű csapadék, akkor a parlagfű elindul, a gyökerét megégeti ugyan az alapgyomirtó, de nem pusztul el. Amikor újra indítja gyökereit a parlagfű, arra az időpontra kell odafigyelnünk, ekkor kell kijuttatunk a gyomírtót és így tiszta, gyommentes állományt takaríthatunk be ősszel. 

Köszönöm a szíves beszélgetést és a megosztott tapasztalatokat.
További sikeres gazdálkodást kívánok!
Rimóc, 2018. 01. 08.

 

Deme Balázs
Területi agronómus
Nógrád és Nyugat – Heves megye
06 30/ 3040-327
deme.balazs@vetomag.eu

 

Helyi terméseredmények adatbázisa

Új eszköz a Yield tool

A Pioneer Hi-Bred évek óta végez terméseredmény kísérleteket az ország minden területén, amelyekben különböző hibridek teljesítményei kerülnek összehasonlításra azonos termesztési körülmények között. Ezek az eredmények egységesen feldolgozásra kerültek és egy új online eszköz segítségével ingyenes szolgáltatásként állnak a gazdálkodók rendelkezésére. Az új eszköz, a helyi terméseredmények adatbázisa a Pioneer Hi-Bred Magyarország weboldaláról érhető el. Az adatbázis két év és három kultúra (őszi káposztarepce, napraforgó és szemes kukorica) kísérleti eredményeit tartalmazza az ország több mint száz településéről.

A helyi terméseredmények adatbázisa az alábbi címen található:
https://www.pioneer.com/web/site/hungary/agronomy/pioneer-trial-results/yield

helyenkenti terméseredmények

A felhasználói felületen a növény és az év megadása után van lehetőség a kísérleti riportokok megtekintésére. Az érdeklődésre számot tartó kísérlet kiválasztása történhet térkép alapján, ahol ikonok jelölik a terméseredmények helyszíneit. Az ikonra kattintva megjelenik az adott település neve, irányítószáma és a kísérletet felügyelő agronómus, valamint egy “Kísérlet riport” link amelyen keresztül megnyitható a kísérlet részleteit tartalmazó összefoglaló. A térképi megjelenítés mellett a kísérletek táblázat formájában is elérhetőek, ahol lehetősége van kereső szó segítségével településre, irányítószámra vagy akár a kísérletet felügyelő agronómus nevére szűrni. A riportok a “Kísérlet riport” linkre történő kattintás után mindig új böngésző lapon nyílnak meg PDF formátumban. A kísérletben résztvevő hibridek és azok terméseredményei mellett a riportok tartalmazzák a vetésre, tápanyag utánpótlásra és a betakarításra vonatkozó információkat is. A helyi terméseredmények adatbázisa hasznos segítséget nyújt a gazdálkodóknak a helyi termesztési viszonyokhoz leginkább igazodó kukorica, napraforgó és repce hibridek kiválasztásában.

 

 

A DUPONT PIONEER-RAL CSAK NYERHET!

Válaszoljon helyesen a lenti kérdésre, és megnyerheti a képen látható DuPont Pioneer lézermutatós KEYNOTE tollat, érintőképernyős véggel és LED lámpával.

Gratulálunk előző havi nyertesünknek: Tompa László, Tiszakarád